"Randolph L. Braham A népirtás politikája című magisztrális művének, vagyis a magyar holokauszt regényének, befejezése után is folytatta a holokauszt nagy elbeszélésének "summáját". A "nagyregény" után rövidebb lélegzetű "novellákban". Amikor a roppant sodrással végzete felé rohanó apokalipszis genéziséből egy-egy fontos szálat kihúzott, hogy annak a tüzetes elemzésével közelítsen mindahhoz, amit teljes egészében soha nem fogunk felfogni és megérteni. (Például ilyen fontos oldalág a Vatikán és a magyar egyházak szerepe, Észak-Erdély különös helyzete a holokausztban két impériumváltás között vagy a holokauszt recepciója a kommunista blokk államaiban).
Az immár negyedszázados Múlt és Jövő folyóiratban indulása óta folyamatosan sorjáztak ezek a most egységes kötetbe rendezett írások. Időbeli egymásutániságuk szintén magukon hordozzák a regényszerűséget - a holokausztról szóló közbeszéd és köztudat fejlődését is megérzékítve. A tragédiáról szóló párbeszédet erősíti fel, hogy kötetünkbe felvettük a holokauszt-kutatás doyenje művének folyóiratunkban szintén folyamatosan elvégzett recepcióját: Heller Ágnes, Hernádi Miklós, Miskolczy Ambrus, Ágoston Vilmos, Pók Attila és Tibori Szabó Zoltán értő elemzéseit. Karsai László, Molnár Judit és Kőbányai János interjúi (ez utóbbi összeállításunk alkalmából készült) a tudós emberi és szakmai arcélét rajzolják meg.
A 90 éves Randolph L. Brahamet köszöntő kötettel kívánunk a magyar holokauszt 70. évfordulója évébe lépni, hogy az emlékezés és a feldolgozás még ma is gyötrő munkáját elősegítsük." (a Kiadó)
A Pesti Srácok oknyomozó újságírójának, a Pesti TV műsorvezetőjének leleplező könyve! Havas Henrik perelte a szerzőt, de elbukott. Más nem is próbálkozott. Felesleges, a tényekkel, a cikkekkel, a t...
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
2 841 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
2 850 Ft
Eredeti ár: 3 000 Ft
Online ár:
3 325 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
Online ár:
3 800 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft