Klíma és társadalom Európában - Az utolsó ezer év
Osiris Kiadó, 2024
Összefoglaló
Christian Pfister és Heinz Wanner könyve az európai klímatörténeti kutatás legfontosabb összefoglaló munkája. Abban, hogy a két svájci szerzőnek sikerült a korábbi fontos részeredményeket meghaladva a szakmai közvélemény és az érdeklődő olvasók számára egyaránt értékes kézikönyvet készítenie, meghatározó szerepe volt a két szerző párhuzamos életrajzának. Pfister 1944-ben, Wanner 1945-ben született. Egy időben voltak a Berni Egyetem hallgatói, és tanulmányaik és kutatásaik során a földrajz jelentette a közös metszetet. Pfister inkább történésznek vallja magát, Wanner pedig meteorológusnak. Mindkét szerző szakmai pályájának a betetőzése ez a kézikönyv, amely mögött több évtizedes közös kutatómunka áll. A könyv legfontosabb érdeme állításainak a megbízhatósága és megalapozottsága. A szerzők az 1990-es évek eleje óta építik Európa legnagyobb klímatörténeti adatbázisát (Euro-Climhist), amelyben a kontinens majd minden régiójából hozzáférhetők az európai klímatörténészek generációi által összegyűjtött éghajlattörténeti források. Pfister és Wanner könyvében minden állítás mögött ott sorakoznak a hivatkozott források, amelyek alapján a szerzők képesek voltak megrajzolni az európai klímatörténet ívét az érett középkortól a közeli jövőig. Reméljük, a vizsgált ezer év nem az utolsó lesz Európa történetében - mindazonáltal ha értő módon olvassuk ezt a könyvet, bizonyosan javulnak az esélyeink. * A könyv magyar fordítása a német és az angol kiadást követően jelenik meg, néhány hónappal a francia fordítás megjelenése előtt.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Kátránypapír és kerítésdrót - Válogatott írások
„Számadás életem elmúlt évtizedeiből” – írja legújabb, gyűjteményes kötetének bevezetőjében Iványi Gábor majd szerényen hozzáteszi: „Nem tekintem magam írónak, még közírónak sem. Egyszerűen csak bá...
Online ár:
4 140 Ft
Kiadói ár: 4 600 Ft
Online ár:
2 465 Ft
Eredeti ár: 2 900 Ft
Online ár:
6 750 Ft
Kiadói ár: 7 500 Ft
Online ár:
4 233 Ft
Eredeti ár: 4 980 Ft
Online ár:
7 200 Ft
Kiadói ár: 7 999 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
5
az 5-ből
3 értékelés alapján
Legnépszerűbb pozitív értékelés
Nagyon jó a könyv . Sok történelmi eseményre pont az éghajlat változásában kell keresni a magyarázatot . Azt is megtudhatjuk, hogy 1242-ben miért vonultak ki a mongolok Magyarországról . 104 oldalon leirás van az 1241-es év dőjárásáról . Angliában elviselhetetlen volt a hőség áprilistől novemberig, kiszáradtak a tavak , leálltak a vizimalmok., kiszáradtak a legelők az állatok nagy számban éhenhaltak . De ez történt Franciaországban és Németországban is. Ha ez volt az óceáni éghajlatú Angliában akkor Magyarországon még rosszabb volt a helyzet . És szerintem ez a magyarázata a mongolok kivonulásának 1242-ben . A mongol sereg több százezer lóval érkezett de mivel kiszáradtak a legelők a lóvak kezdtek pusztulni . És ha a mongol harcosok elvesztik lóvaikat sebezhetővé vállnak . Emiatt vonulhattak ki . És a könyvet olvasva sok dologra még rájöhet az ember. Nagyon ajánlom ezt a könyvet