Jelen kötet 2006-ban kiadott Üzleti jog című egyetemi tankönyv hatályosított, jelentős mértékben átdolgozott kiadása. Az új kötet elkészítésére alapvetően az indította a szerzőket, hogy 2014 márciusában hosszú, többfordulós szakmai előkészítés után hatályba lép az új Polgári törvénykönyv, a 2013. évi V. törvény, majd ezt követően, 2013. végéig a Ptk. hatálybalépésével összefüggő végrehajtási szabályok is. Az új Ptk. az üzleti jogi ismeretek körében hagyományosan tárgyalt két nagy tématerületet, a társasági jogot és a kereskedelmi szerződések szabályozását is jelentősen átalakította.
A könyv az alapszakos gazdaságtudományi, illetve műszaki (mérnök) képzés számára, korszerű és európai szellemiségű üzleti jogi oktatásának a céljából készült, amelynek során a szerzők elsősorban abból indultak ki, hogy mi az az alapvető üzleti jogi tudásanyag, amely nélkülözhetetlen a végzés után nagy eséllyel vezetővé váló fiatal értelmiségiek számára.
A kötet a régészeti feltárási jog hazai történetét és hatályos szabályozását mutatja be, a kincstalálástól a régészeti feltárások jogáig.
Online ár:
2 470 Ft
Eredeti ár: 2 600 Ft
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
19 000 Ft
Eredeti ár: 20 000 Ft
Online ár:
6 650 Ft
Eredeti ár: 7 000 Ft
Online ár:
4 039 Ft
Eredeti ár: 4 751 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján