Három asszony rendkívüli, igaz története, akikről a történelem mindeddig jórészt megfeledkezett. Érdekfeszítő háttérolvasmány A fehér királyné és a többi historikus regényremek szerzőjének Philippa Gregorynak s két szerzőtársának a tollából. Talán csak rokonok képesek egymás ellen oly elszánt, kegyetlen és folyamatos árulásokkal, pálfordulásokkal zajló harcot vívni, mint amilyet a Lancester-ek és a York-ok vívtak az angol trónért a 15. században. „Kuzinok háborújának” nevezték a kortársak, mi Rózsák háborújaként ismerjük, mivel York fehér rózsát használt jelképeként, Lancaster szimbólumai között pedig időnként egy vörös rózsa jelent meg. A három főszereplő: Luxemburgi Jacquetta, a királyi hercegnő, aki rangján alul, szerelemből házasodott, egy királyné anyja lett; Elisabeth Woodville, aki özvegyen nevelte gyermekeit, amikor feleségül ment az ifjú IV. Edward királyhoz; Margaret Beaufort, aki felségárulást követett el Anglia egy felszentelt királyával szemben, majd az ő fia, VII. Henrik került trónra, első Tudor-uralkodóként. Bevezetőjében Philippa Gregory így beszél róluk: „Ők az én hősnőim, az ősanyáim. Az Ecclesiasticus 44,1 szavaival: „Nagyhírű asszonyok dicséretét zengem, az anyáinkét, egymás után szépen…” Ha egy nő érdeklődik a saját, identitáshoz és hatalomhoz vezető küzdelme iránt, akkor érdekelni fogják más nők is. A könyvben megjelenő asszonyok élete megmutatja számomra, hogy mit tehet egy nő, még formális hatalom, oktatás vagy jogok nélkül is, egy férfiak által uralt világban. Ezek az asszonyok a női lélek erejének ihlető példái.”
Ez is elérhető kínálatunkban:
Igaz történet fájdalomról, szerelemről, veszteségről, áldozatvállalásról - két holokauszt-túlélőről, akik egymásba szerettek a történelem leghírhedtebb haláltáborában. Mindketten "kiváltságos" fogl...
Online ár:
5 517 Ft
Eredeti ár: 6 490 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 500 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján