Magyar kocka, avagy Még mindig ilyen gazdagok vagyunk?

Összefoglaló

„A ​kocka a béke épületének egy téglája” – írta Rubik Ernőnek egy szovjet kislány, és hozzátette, hogy „mindenkinek meg kellene csinálnia a maga kockáját”. – Ezt akkor írta, amikor a világsajtó is naponta cikkezett arról, hogy a kocka „bolondít, a kocka a kétségbeesésbe és az őrületbe kergeti forgatóját, a kocka rejtvénye szerelmeket tesz próbára, házasságokat bont fel… A kocka olyan mértékben lefoglalja a rossz embereket is – írta egy lengyel kisfiú –, hogy azok talán nem érnek rá rosszak lenni a világban…” – Mi történt a nyolcvanas évek legelején, hogy az optimizmust a kocka több mint félmilliárd emberben fölszabadíthatta? Mi fejeződött ki a formai, színbeli, jelbeli egynyelvűségben? Mit tud ez a nyelv, hogy a kultúráktól és a nemzeti nyelvektől függetlenül is érthették, beszélhették! Mit tud a kocka? Miben áll emberi belső intellektusunk egynyelvűsége? Mi történt a nyolcvanas évek legelején a világban? – Mi szólalhatott meg tárgyban? Milyen várakozásra lehetett ráhangzás? Mitől bolondulhatott meg a világ ennyire, minden más „bolondériánál” tartósabb, huzamosabb ideig? – Mi volt ez? – Kérdezhetnénk a több ismeretlenes egyenlet, a szociológia, a lélektan nyelvén, mert amit több mint félmilliárd ember „beszél”, azt a „nyelvet” kötelességünk faggatni: mi az üzenete? Mi történt a világban a nyolcvanas évek legelején, hogy egy kockányi univerzumban összefüggést, értelmet, célt találhatott az értelmi és a fizikai cselekvés? Hogy egy kockányi ésszerű rendszer feletti uralom eufóriája söpörhetett végig a glóbuszon, hogy a káoszból „gyönyörű képességünk, (felé) a rend”-be való kifordulás világvágya testesülhetett meg. Hogy a „gondolkodó ember” a földön mindenütt értette egymást, hogy az emberi belső logika cselekvéseinek nyelve, kiderült: egyetlenegy. – A nyolcvanas évek legelején az emberiség egy része mindezt már mintha gondolta, hitte volna, és mintha bele is feledkezett volna a játékba, a „bolondériába”, ami itt járt közöttük, szenvedélyeket, ártatlan dühöket, ártalmatlan őrjöngéseket keltve, kicsit a béke, az önfeledtség kocka alakú színes és vidám kísérteteként, mert most még visszatekinteni is jó ebből a politikailag mindinkább elkomoruló világból jelre, üzenetre, felismerésre várva: mi volt az, ami fölszabadult és tartós örömforrásnak bizonyult több mint félmilliárd gondolkodó ember számára? Mi történt a nyolcvanas évek legelején Magyarországon? Mi a magyar kocka? Mit jelentett a világnak, s mit jelent idehaza? – Hogyan lett belőle az, ami lehetett, és hogyan nem lett belőle az, ami lehetett volna?