A szerző – teljesen egyéni, senki mással meg nem történt – életét mutatja be, amely önmagában is regénybe illő, bár sokszor inkább "vadregényesnek" mondható. Az ország egyetlen női alkalmazottjaként részt vett a repülőterek őrült építési rohamában. Katonai kiképzést kapott Románia védelmének biztosítására, a katonai akadémia speciális szekciójának tagjaként kémelhárítást, drog-ellenes harcot és emberismereti anyagokat kellett elsajátítania. Mint utóbb kiderült, nem kémelhárítást tanult, hanem "bevetésre kiképzett" kémtiszt lett. Egy fegyvergyári kémikus-mérnök luxusvillájában lakott négy évig, aki nem volt más, mint szürke-eminenciása az akkori diktátornak, Nicolae Ceauşescunak.
A kémnő védelmezője és szeretője pedig a román agrárminiszter volt, aki egyben a kínai-román nagykövet pozícióját is betöltötte.
Nagyon izgalmas, korhű leírás az akkor uralkodó rendszerről és módszerekről!
Mery Amud
1928-ban született Nagyváradon. Képző- és iparművész, topográfus..., valamint a nagyváradi repülőtér egykori vezető alkalmazottja, aki tanult még kémelhárítást, fegyverhasználatot, drogfelismerést, ezoterikus tudományokat.
Számos díjat kapott gobelin-kárpit és faliképek formájában speciális gobelin-technikával létrehozott munkáiért. Az egyik alkotás megtekinthető a Román Parlament "protokoll"-termében.
Maya című kordokumentum értékű munkája nem fantáziájának szüleménye, hanem emlékekből táplálkozó, átélt önéletrajz. Szerelem, erotika, kémhistória, a kommunista rezsim furcsa bizarrságai és visszásságai, valamint az 1971-es nagyváradi repülőgépeltérítés is felelevenedik az Maya oldalain.
A sorozat harmadik kötetének főszereplője ismét Kádár János. Mint Berecz János előző két könyvében, itt is a maga életének eseményeit, találkozásait, fordulatait mesélve is újra meg újra visszakany...
Online ár:
1 090 Ft
Online ár:
2 790 Ft