E tankönyvek és segédanyagok segítségével szeretnénk elősegíteni, hogy a tanulók megfelelő ismereteket szerezhessenek a földi élővilág sokféleségéről, valamint az emberek és biológiai környezetük közötti kapcsolatrendszerről. A diákok ismerjék meg saját testük felépítésének és működésének alapjait, az egészséges életmód szabályait, és képesek legyenek az egészséges életvezetésre. Olyan természetszemlélet és biológiai tudat kialakítása a cél, melyben a biológiai sokféleség alapvető fontosságú. Tudatosítani szeretnénk, hogy Földünk globális problémáinak megoldása többek között a biológia tudományának segítségével lehetséges, és ez minden ember közös feladata. Tanulói megfigyelésekkel, vizsgálatokkal és ismeretterjesztő művek közös feldolgozásával szeretnénk kialakítani az önálló ismeretszerzés képességét és igényét. A tananyag feldolgozása során a mindennapi élethez, a gyakorlathoz kapcsolódva nyilvánvalóvá tesszük, hogy az elsajátítandó tudás nem elsősorban önmagáért szükséges, hanem azért, hogy a diákok megértsék, és ennek alapján befolyásolni tudják a környező világ jelenségeit.
70 A és 60 B emelt szintű szóbeli érettségi mintatételt tartalmazó kötetünket a 2024-ben életbe lépő, új érettségi követelményrendszer, valamint a hivatalos mintatételek alapján dolgoztuk át. Kiadv...
Online ár:
3 638 Ft
Eredeti ár: 4 280 Ft
Online ár:
5 865 Ft
Eredeti ár: 6 900 Ft
Online ár:
4 063 Ft
Eredeti ár: 4 780 Ft