Magyarország Nemzeti Atlasza - Állam és nemzet
Csillagászati és Földtudományi, 2024
Összefoglaló
Magyarország Nemzeti Atlasza (MNA) először 1967-ben, majd 1989-ben jelent meg. Az új, magyar és angol nyelvű kiadás négy-négy kötetben Kárpát-medencei kitekintéssel mutatja be Magyarország természeti földrajzának, társadalmának és gazdaságának dinamikus térszerkezetét. Az atlasz reprezentatív, nyomtatott formában és - a kor követelményeihez igazodva, a széles társadalmi rétegekkel való kapcsolattartás érdekében - magyar és angol nyelvű digitális változatban (e-MNA) is megjelenik (www.nemzetiatlasz.hu).
A nemzeti atlasz egy-egy ország, nemzet,,személyi igazolványa", a zászló, a címer és a himnusz mellett a legfontosabb nemzeti jelképek egyike. Logikusan, arányosan felépített, viszonylag egységes kivitelű, általában szöveges magyarázatokkal és különféle illusztrációkkal kísért térképek sorozata, amely az adott állam természeti, gazdasági és társadalmi adottságait tárja az érdeklődők elé.
Új nemzeti atlaszunkat - a 2018-ban megjelent Természeti környezet és a 2021-ben napvilágot látott Társadalom című művek után - most az államunkat és nemzetünket bemutató kötettel gyarapítjuk. A kiadvány a múlt, a gyökerek feltárása után egymásra épülő fejezetekben ismerteti az államunkkal és nemzetünkkel kapcsolatos térbeli sajátosságokat, folyamatokat. A szemléletes tematikus térképeket lapozgatva olyan témakörök területi jellemzőiről tájékozódhatunk, mint hazánk földjének megismerése, felmérése, térképezése, a terület Árpád vezette magyar honfoglalás előtti lakói, a magyar állam történeti és jelenkori közigazgatás-földrajza, a magyar állam és nemzet területének hullámzásai, népi kultúránk és nyelvünk térbeli tagolódása, társadalmi-politikai aktivitásunk és nemzetközi kapcsolataink, illetve a magyarság tehetségföldrajza. Az utóbbi fejezet illusztrációi révén figyelemmel kísérhetjük a magyar tehetségek születési és halálozási helyét, a jelenlegi és valaha élt akadémikusaink középiskolai és egyetemi városait, a tudós- és művészemigrációk főbb képviselőit, szakaszait, célterületeit, a világ Nobel-díjasainak és olimpiai aranyérmeseinek országok szerinti megoszlását, Nobel-díjasaink és olimpiai bajnokaink születési helyét és Oscar-díjasaink sikereit. A teljesen új, soha, sehol sem publikált térképek sorát gyarapítják azok is, melyek egyes labdarúgóedzőink, zenészeink, feltalálóink külföldi boldogulásának helyszíneit mutatják be.
A munkában érintett több száz alkotó nevében adunk hangot azon reményünknek, hogy a kedves olvasók - határainkon innen és túl - ezt az új nyomtatott kötetet is (nagy mérete ellenére) haszonnal és örömmel fogják forgatni, vagy olvassák a digitális változatot az atlasz honlapján. Bízunk abban, hogy segítségével jobban meg fogják ismerni hazánkat, államunk és nemzetünk állapotát és térbeli jellemzőit.
Rémület - Gyilkosok és áldozatok feketén-fehéren
"Május 30-án a nőt vőlegénye várta a munkahelyénél, hogy hazakísérje. 17 óra után néhány perccel érkeztek a VIII. kerület Üllői út és Korányi utca sarkán lévő buszmegállóba, a mai Ludovika térhez. ...
Online ár:
6 296 Ft
Kiadói ár: 6 995 Ft
Online ár:
7 200 Ft
Kiadói ár: 7 999 Ft
Online ár:
4 140 Ft
Kiadói ár: 4 600 Ft
Online ár:
9 000 Ft
Kiadói ár: 10 000 Ft
Online ár:
3 817 Ft
Eredeti ár: 4 490 Ft
Online ár:
2 465 Ft
Eredeti ár: 2 900 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
5
az 5-ből
1 értékelés alapján