Csütörtök esti bridzspartik előtt mindig lefutott néhány mondatnyi dühös-heves vagy blazírt, fásult, lapos komcsizás meg zsidózás, a lenézés, keserűség, irigység és sajnálat keveréke. Családias szalonzsidózás, végtelen elkeseredettségből. Nem bírták kihagyni. Mert reakciósok. Úgynevezett reakció. A magából enyhén kikelt Lolcsi arca. Erősen festi magát, pirosítót használ, és a hevességtől meg a három pohárka szürkebaráttól még jobban kipirosodik, ez jól áll neki. Szóhasználat, utánozhatatlan zenei hangsúlyok, operai, színpadias, mégis őszinte, belülről jön, legbelülről, akármilyen hamisan hangzik is igazából. Tökéletesen hamis őszinteség. Fájdalmas, visszafogott, szép és elegáns a Loli. Elegáns mozdulatok, büszke nyak, mell, a hangsúlyai izgatók. 'Zsidók' és 'három kőr'. Néz diadalmasan. 'Három pikk!'.
Kenyérillat és Szent Család a kommunizmusban.
Azért nem akárkit hívott fel Nemes Nagy Ágnes azzal, hogy szerkesztőnek hívja. Pedig Kukorelly Endrével éppen ez történt, és ez még csak a kezdet volt. Lett belőle író, költő, újságíró, kritikus, tanár, politikus, folyóirat-szerkesztő és persze focirajongó, aki csapatba szervezte a magyar szerzőket. A 70. születésnapja alkalmából a vele készült interjúkból szemezgettünk.
"Soha életemben nem voltam még semmiben annyira biztos, mint most abban, hogy ezt akarom. És ha esélyt adsz nekem, egész életemben azon leszek, hogy bebizonyítsam, helyesen döntöttél! Szeretlek, Ba...
Bevezető ár:
5 200 Ft
Eredeti ár: 6 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján