„Az a különös eseménysor például, vagy talán helyesebb is, ha most mindjárt ügynek nevezzük, tehát az az ügy, mely már a nyilvánosságra kerülésekor méltán háborította fel a műveltebb magyar olvasóközönséget, és aztán az idő múlásával önnön természete s a körülmények szerencsés, avagy éppen szerencsétlen összejátszása révén a köztudomásban ráadásul holmi jelképpé is nőtt, olyannyira, hogy hírével állítólag eljutott bizonyos külországokba is, és, ezt viszont túlzás nélkül mondhatjuk, jó időn át ilyen-olyan formában foglalkoztatta még azokat is, akik egyébiránt, vagy mert az idejük, vagy mert a világról való gondolkodásuk nem engedi, többségükben egyébként bizony nem sok időt áldoznak a hiábavaló olvasgatásokra, lapok gyűjtögetésére és az érzések csűrésére-csavarására, nos, bármennyire is hihetetlen, de ez az ügy kétségkívül mindmáig számos felderítetlen, s ekképpen akár titokzatosnak is mondható részlettel bír.”
"Soha életemben nem voltam még semmiben annyira biztos, mint most abban, hogy ezt akarom. És ha esélyt adsz nekem, egész életemben azon leszek, hogy bebizonyítsam, helyesen döntöttél! Szeretlek, Ba...
Bevezető ár:
5 200 Ft
Eredeti ár: 6 499 Ft