Tartalom:
Keserű, foglalkozására nézve irodalmi szerkesztő, megpróbálja felkutatni különös barátja, B., az író utolsó, eltűntnek hitt regényét. Annál is inkább, mert B. éppen a rendszerváltás idején, 1990-ben öngyilkosságot követ el. Mi motiválja végzetes tettét? Demonstráció? Rezignáció? Hagyatékban maradt drámájában ugyanis B. kísérteties előrelátással megírja Keserű és baráti köre jövőjét. Azt, hogy hogyan csúszik ki majd kezükből a saját életük, s hogyan válik úgynevezett valósággá mindaz, amit egykor kétségbevonhatatlan valóságnak, az életüknek hittek. Lényegében: hogy hogyan válnak a rendszerváltással véget ért negyven év túlélőivé, mint ahogyan ő, B. is csak képtelen auschwitzi születésének véletlen túlélője.
Mi sem érthetőbb, mint hogy Keserű valósággal beleássa magát B., az ő - Keserű - számára annyira fontos, szinte példaszerű életébe: mániákusan igyekszik megérteni B. sorsát, szerelmi életét, halálának okát és körülményeit. A Felszámolás tehát nyomkeresés is: nyomozás egy eltűnt kézirat és tűnőfélben lévő életek után. Egyúttal úgy tűnik, hogy bezárul az alkotói kör, amelyet Kertész Imre maga köré meghúzott: ha a Sorstalanság, A kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért után eddig trilógiáról beszéltünk, az új mű, a Felszámolás ezt a sort most tetralógiává egészíti ki.
Ez is elérhető kínálatunkban:
"Soha életemben nem voltam még semmiben annyira biztos, mint most abban, hogy ezt akarom. És ha esélyt adsz nekem, egész életemben azon leszek, hogy bebizonyítsam, helyesen döntöttél! Szeretlek, Ba...
Bevezető ár:
5 200 Ft
Eredeti ár: 6 499 Ft
3
az 5-ből
2 értékelés alapján
"Ne haragudjatok. Jó éjszakát." E kisregény néhány jellegzetes szava. Morfinista író öngyilkossága, aki nem tud kilépni Auschwitz világából. Ennek az írónak keresi utolsó, ki nem adott regényét egy szerkesztő (Keserű), aki meg van győződve, hogy a nagy író nem "léphetett" le egy hatalmas, mindent megfejtő mű nélkül. Hogy aztán rádöbbenjen: az író valójában felszámolta önmagát. Bár számomra a kisregény első része némiképpen zavaró volt, későbbi kisimulása, mélysége ugyancsak magával ragadott. Nem optimista regény (ha van ilyen), nem keres nagy kérdésekre még nagyobb válaszokat, inkább a lemondást, a kiégést mutatja be. De miként is lehet élni úgy, hogy csecsemőkorunkban combunkba tetoválják az azonosító számot, mert a karunk túl kicsi hozzá? Ennyi szomorkodás után egy anekdota: Kertész Imre állítólag azért nem jött Erdélybe, mert itt medvék vannak, de meleg víz nincs.