K. Radowicz: A Virtuti Militari lovagjai című dokumentumregénye a második világháború kezdetének baljós napjait eleveníti fel, beszámol arról a hősies küzdelemről, amelyet a Westerplatte védői vívtak az ellenséges túlerővel szemben. A maroknyi helyőrség – mindössze 182 fő – parancsot kapott, hogy egy esetleges német támadás idején tizenkét órán át tartson ki, amíg Gdyniából odaérkezik a felmentő hadosztály.
A Sucharski őrnagy vezette helyőrség hét teljes napon keresztül verte vissza a szárazföldről, levegőből és a tengerről támadó fasiszta erőket, és csak akkor adta fel a harcot, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy felmentő sereg nem érkezhet, mert a német csapatok egész Lengyelországot elözönlötték,és páncélosaik már elérték Varsót.
A Westerplatte őrsége ekkor kapitulál, bár a legénység és a tisztek jó része is kész volna a végsőkig, a nyilvánvaló pusztulásig harcolni, Sucharski őrnagy azonban helyesen ítéli meg a helyzetet. Bármily keserves is számára, leszámol magában a burzsoá kormány által terjesztett nacionalista mítosszal a lengyel vitézségről, leszámol a szövetségesekbe vetett vakhittel, és a további – már értelmetlen – véráldozat helyett katonái megmentésére törekszik.
K. Radowicz dokumentumregénye a lehető legtisztább kifejezési eszközökkel ad hiteles képet a kor drámai feszültséggel terhes napjairól, és állít maradandó emléket a Westerplatte hős védőinek tiszteletére.
Ludlumnak nem ez az egyetlen regénye,amely a második világháborúban játszódik,de alighanem ez a legeredetibb,mint ahogy igazán "eredeti" az az ötlet is,amely részint az amerikai titkosszolgálat,rés...
Online ár:
1 100 Ft
Online ár:
2 990 Ft
Online ár:
4 190 Ft