Egy tökéletes nap
Minerva Kiadó, 2024
Összefoglaló
"A könyv, és a benne olvasható színmű központi szereplője és társszerzője, a ""Post mortems"" címet viselő facebookos sorozat szerzője az idén szeptemberben elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász, gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenvedett. S hogy mi az az ALS? Egy kis elektromos kisülés az agyban, és attól a naptól kezdve minden megváltozik. Elsorvadnak az izmokat mozgató idegsejtek, a végén azok is, amelyek a légzésért felelnek.
A kötet legfontosabb mondanivalója, hogy az emberi méltóságnak semmi nem vethet véget - még az elmúlás sem. A kezdet és a vég, az első és az utolsó lélegzetvétel gondolata minden értelmes embert foglalkoztat. Ez foglalkoztatta Karsai Dánielt is, aki gyógyíthatatlan betegsége miatt azt próbálta elérni, hogy joga legyen a saját döntése szerint befejezni az életét. Facebookos posztjainak minden egyes része izgalmas olvasmány, egy elképesztő írói vénával megáldott alkotmányjogásztól. Egy embertől, aki már nem lehet közöttünk. A fény, ami egy nagyon távoli bolygóról érkezett, itt e földön engedte, hogy megfürödjünk benne, utána elköszönt és indult tovább."
Igazad van
Az esendő emberek mind azt képzelik, hogy náluk van az igazság. Pedig mi tudjuk: nekünk van igazunk... Meghasonlott a világ. Az egymásra acsarkodó értékrendek és vélemények nyomán ölre mennek cs...
Online ár:
6 300 Ft
Kiadói ár: 6 999 Ft
Online ár:
8 910 Ft
Kiadói ár: 9 900 Ft
Online ár:
4 249 Ft
Eredeti ár: 4 998 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
5
az 5-ből
3 értékelés alapján
Legnépszerűbb pozitív értékelés
Egy nap alatt elolvastam. Megrendeítő. Magával ragad az őszintesége, hogy ennyire fel tudta vállani és leírni őszintén az érzéseit. Minden tiszteletem a Karsai Dánielnek, a családjának és akik vele voltak.