ELŐSZÓ. E könyvecskével „A magyar nemzet története" című és készülőben levő művemnek immár a harmadik füzetét bocsátom közre. Az I. füzet a magyar nemzet őstörténetéről, a II. füzet a magyar nemzet honalapításáról szól.'Mindkettő kapható Nagy-Váradon az „Őrszem44 könyvkereskedésben s ennek utján a többi könyvkereskedésekben is. Az első füzet ára 25 lei, a másodiké 40 lei, mert nem pénzbeli nyereségért dolgozom. Kis híján félszázada annak, hogy Horváth Mihálynak „A kereszténység első százada44 c. műve megjelent ^ ez ugyanazon század személyeiről, eseményeiről szól, mint e füzet Horváth műve azonban terjedelmesebb, mert a régi és korabeli törtérfetírók véleményeit idézi s azokkal vitatkozik, Én azonban e füzetben, bár sok, azóta megállapított eseményt felsorolok, nem vitatkozom. Aki belepillantott az utóbbi évtizedek történeti folyóirataiba, tudja, hogy 30 éven át folyton vitatkoztam és pedig főleg Szent István századának rejtélyeiről, kútfőinek koráról és értékéről vitatkoztam. Nem félek tehát a vitatkozástól, a megokolástól, de ezen, nemzetem művelt közönségének szánt füzet megírásakor azt tartottam szemelőtt, hogy a művelt közönség nem a történetírók vitáira, hanem azoknak eredményeire kíváncsi s igaza is van, mert a leszűrt eredményekből könnyebben és többet tanulhat Nagy-Váradon, 1926 szept. 14-én, a szent kereszt felmagasztalása napján. A szerző.
Különlegesen új látásmód és merész gondolatok jellemzik ezt a könyvet. A szerző az alkotás folyamatát kirakós játékként élte meg, és ahogy egymás után helyükre kerültek a történelem puzzle darabkái...
Online ár:
3 316 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
Online ár:
2 090 Ft
Eredeti ár: 2 200 Ft
Online ár:
1 611 Ft
Eredeti ár: 1 695 Ft
Online ár:
2 720 Ft
Eredeti ár: 3 200 Ft