E könyv írója föltette a kérdést: valóban a balsors tép bennünket, vagy máshol kellene keresni annak okait, hogy nemzeti ünnepeinken nem győzelmeket ünnepelünk, hanem tragédiákra emlékezünk?
Ivánfy Jaksity György ezzel az új kötetével kényes területen portyázik. Talán igazából nem is lenne olyan kényes, ha múltunkkal - az elmúlt ezer évvel - reálisan szembe tudnánk nézni, ha a különböző "oldalak" nem feszülnének egymásnak ilyen végtelen indulattal.
A könyv nem biztos, hogy csillapítja ezeket az indulatokat, sőt. Viszont a józan észhez szól, arra késztet, hogy gondoljuk végig múltunkat, de ne a tankönyvi kánonok szerint. Próbáljuk meg kicsit másként, ahogy ő.
A szerző végigvezet különböző történelmi helyzeteken, rávilágít egy-egy történelmi személyiség tetteire és jellemére. Ha figyelmesen olvassuk sorait, talán több lesz bennünk is a belátás.
Ivánfy Jaksity Györgyöt prózaíróként ismerhettük eddig. Többek között a Látóhatár című irodalmi folyóiratban jelentek meg novellái, majd elment Belgrádba diplomatának, ezzel is bizonyítva sokoldalúságát. Visszatérte után filmnovella pályázaton nyert díjat, majd megjelent első regénye, melyet újabb kötetek követtek. Prózája mindig érdekes és olvasmányos, de regényeit, elbeszéléseit mindig nagy kihagyásokkal jelenteti meg.
Mostani könyve nem igazán illeszkedik munkái megszokott sorába. Műfaját meghatározni sem nagyon tudom, talán történelmi esszé, történelmi "kiáltvány". Mindenképpen olvasmányos munka. Következtetései meghökkentőek és egyediek, ezért is vonzhatja magához és keltheti fel akár a szakmai, akár a nagyközönség figyelmét és érdeklődését.
Ez is elérhető kínálatunkban:
"Az Anjou-kori magyar uralkodók, I. Károly (1301-1342), I. Lajos (1342-1382) és Mária (1382 -1395) pénzverésének eddigi legrészletesebb katalógusa, amely ezen felül tartalmazza Buda város és Aba Am...
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
2 850 Ft
Eredeti ár: 3 000 Ft
Online ár:
3 325 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
Online ár:
3 800 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
5 320 Ft
Eredeti ár: 5 600 Ft
1.3
az 5-ből
3 értékelés alapján