A Gyöngyforrás negyedik osztályosok számára készült, játékos oktatóprogram. Úgy alapozza meg a kisdiákok informatikai műveltségét, hogy a feladatok megoldása során fejlődik az algoritmikus gondolkodási, valamint a problémamegoldó képességük.
Akik már ismerik a nemzetközi díjakat nyert Csodafa és Varázshegy birodalmát, biztosan szívesen fedezik fel majd a Gyöngyforrást is. De bátran ajánljuk azoknak is, akik korábban nem találkoztak hasonló programmal. Használatához internet hozzáférés szükséges.
Az 1-4. évfolyamon jelenleg érvényben lévő NAT egyik újdonsága, hogy az informatika tantárgy tanítását már alsó tagozaton megkezdi. A NAT által ajánlott óraszámi keret 2-5% minden alsós évfolyamon. A NAT-hoz kapcsolódó kerettanterv 4. osztályban heti 1 (vagy 3. és 4. osztályban heti 0,5) órát javasol a fejlesztési követelmények teljesítéséhez. A Gyöngyforrásban megvalósulnak a NAT-ban és a kerettantervben megfogalmazott legfontosabb célok, feladatok, fejlesztési követelmények:
Olyan tanulási környezetet kell kialakítania, amely segíti a felfedezést, fejleszti a kreativitást, a multimédiás kommunikációt, a távoli partnerekkel való együttműködést, az egyéni vagy csoportos munkát, a megszerzett tapasztalatok adaptációját, ezáltal erősíti az ismeretszerzést, a tudásanyag elsajátítását és a képességfejlesztést.
A tantárgy további célja az informatika tudás megszerzése, a készség- és képességfejlesztés, valamint az ismeretek alkalmazásának támogatása más tantárgyakban.
A gyermekek ne valamilyen alkalmatlan számítógépes reflexjátékon keresztül ismerkedjenek meg az informatika világával, hanem didaktikai célú szoftverek és fejlesztő rendszerek segítségével. A tanulók olyan szoftverekkel találkozzanak először, amely a tantárgy pedagógiai céljainak megfelel. Előnyt élveznek a játékos didaktikai szoftverek, a több érzékszervre ható, de egyszerű kezelésű, „felhasználóbarát”, gyermekeknek készített multimédia-programok, és azok a nyitott programok, amelyekkel alkotni lehet. Az algoritmikus gondolkodás a tantárgy kiemelt feladata.
A program elkészítésénél a NAT és a kerettanterv szabályozásán túl figyelembe vettük a 4. osztályosoknak szóló nyolc osztályos gimnáziumi felvételi feladatsorok és az országos kompetenciamérések feladatait. Az informatika tananyag összeállításánál törekedtünk arra, hogy ne csak az informatikai követelményeknek feleljünk meg, hanem segítsük más tantárgyak elmélyítését is.
A készség- és képességfejlesztő feladatok játékos környezetben történő megvalósítása nagyon erős motiváló erő a gyerekeknek. A környezet annyira elvarázsolja őket, hogy észre sem veszik milyen sok mindent tanulnak a program használata során.
Egy-egy feladatot több szinten is meg kell oldania a tanulónak. Az 1. szint úgy van megtervezve, hogy az egyszerű, mindenki számára megoldható legyen. A fokozatosság elvének érvényesülése szempontjából mindig csak egy-egy lépéssel nehezítünk a feladatokon. Ezzel a lépésről-lépésre történő nehezítéssel elérjük, hogy a tanulók nagyon nagy része meg tudja oldani az utolsó szinteket is, amelyhez már sok ismeretre, képességre van szükség. Minden egyes feladat sokféle variációt tartalmaz, a program véletlenszerűen választja ki az aktuálisan megoldandó problémát. Így a tanteremben egymás mellett ülő tanulók mindegyike ugyanannak a feladatnak más és más változatát oldja meg, így nem tudják egyszerűen lemásolni a megoldást.
A feladatok nem oldhatók meg mechanikusan, próbálkozással, hanem folyamatos gondolkozásra késztetik a tanulókat.
A feladatok megoldásakor a program értékeli a tanulókat, megadja, hogy a megoldáshoz mennyi időre volt szüksége, hány pontot ért el. Kiírja a tanuló legjobb és az aktuálisan elért teljesítményét. Külön jelzi, ha javult a teljesítménye. A program a tanuló összes eredményét tárolja. Ha másik számítógépen indítja el a programot, akkor is látja az elért eredményeit.
A program nemcsak a fejlesztő feladatokat tartalmazza, hanem egy elektronikus tankönyvet is. Ennek egyik részében leírást kaphatnak a diákok az egyes feladatokról, annak pontos tartalmáról. A leírást általában kiegészít egy mintapélda is, illetve annak részletes, lépésről-lépésre történő megoldása. Az elektronikus tankönyv másik része az informatikai ismereteket tartalmazza is.
A Gyöngyforrás használatához egy belépési kódra van szükség, melyet egy DVD-tokban helyezünk el.
Az interneten elérhető programokat egy tanuló használhatja, az első használat után 12 hónapig.