„A direktórium aggódva látta azt a nagy népszerűséget, melynek Napóleon főleg katonái körében örvend. A polgári társadalom nem volt olyan erős, legkevésbé pedig konszolidált, hogysem a katonaság hatalmának esetleg fokozódásával szemben a küzdelmet fölvehette volna. Továbbá az olaszországi dicsőséges hadjáratnak s Napóleon fővezér viselkedésének voltak olyan mozzanatai, melyek a direktórium tagjait komolyan gondolkozóba ejthették. A fiatal hős többször éreztette a fölötte álló politikai, tehát polgári hatalommal, hogy nyűgösködésnek tartja ellenőrző intézkedéseit. Hatalmi féltékenység szállta meg a direktóriumot, veszélyesnek látták Napóleont, s félelmes eszköznek kezében a haderő felett való rendelkezést.
Viszont Napóleon is jól tudta, hogy az olaszországi diadalokkal mintegy ízelítőt adott a közvéleménynek, s ha ennek méltó folytatása nem lesz, a változó viszonyok között szerepét hamar lejátszhatja, mivelhogy az emberek hamar felejtenek. Neki újabb meg újabb diadalokra kell törekednie, hogy neve közszájon forogjon, a közvélemény napirenden tartsa. Franciaország még nem számolt le minden ellenségével, s bármily nagy áldozatokba kerül is, folytatni kell a háborút, illetve meg kell indítani egy másik veszedelmes ellenség, az angol ellen…”
Ez is elérhető kínálatunkban:
John Milton posztumusz kiadott, Moszkóvia rövid története (A Brief History of Moscovia, 1682) című prózai műve a 17. századi angol történetírás igazi kuriózuma, amelyben az Elveszett Paradicsom sze...
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján