Bakócz Tamás (1442-1521) a magyar történelem kevésbé ismert személyiségei közé tartozik. Pedig nem csak az esztergomi bazilika ún. Bakózc-kápolnája fűződik az egykori dominikánus pap, bíboros, egri püspök, majd esztergomi érsek, valamint konstantinápolyi pátriárka, évtizedekig a Magyar Királyság legnagyobb hatalmú ura nevéhez, hanem ő volt az egyetlen magyar személy, aki komolyan szóba jött a pápaválasztás kapcsán is. Olvashatunk származásáról, így arról is, milyen alacsony státuszból jutott a legmagasabb tisztségekig (apja jobbágy, kerékgyártó volt). Szó esik tanulmányairól (a külföldi tanulmányutakon használta egyébként az Erdődi Tamás nevet), s arról is, hogyan ívelt fel karrierje 1470-es hazatérése után Mátyás udvarában (a kancelláriai jegyzőségtől a királyi titkári tisztségig), s hogyan lett II. Ulászló uralkodása alatt az ország kancellárja. 1497-ben egri érsek lett, majd megalkudva Estei Hippolyt bíbornokkal, pozíciót cserélt, s így esztergomi érsekké, valamint Magyarország prímásává emelkedett. A kötetben természetesen sok szó esik az 1513-as pápaválasztásról (mindezzel egy külön fejezet foglalkozik), a sikertelenség okairól (végül Giovanni di Lorenzo de Medici lett a pápa, X. Leó néven), s arról is, hogy utána hazatérve milyen szerepe volt Bakócznak a keresztes háború kihirdetésében, melynek következtében a Dózsa-féle parasztháború is kirobbant (innentől kezdve egészen haláláig a szemére vetették mindezt). Olvashatunk még arról, hogyan gyengült meg a befolyása II. Ulászló halálával, hogyan vonult vissza az állami ügyektől agyvérzése miatt, s természetesen halálának körülményeiről is szó esik.
Különlegesen új látásmód és merész gondolatok jellemzik ezt a könyvet. A szerző az alkotás folyamatát kirakós játékként élte meg, és ahogy egymás után helyükre kerültek a történelem puzzle darabkái...
Online ár:
3 316 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
Online ár:
1 611 Ft
Eredeti ár: 1 695 Ft
Online ár:
3 800 Ft
Eredeti ár: 4 000 Ft
Online ár:
6 175 Ft
Eredeti ár: 6 500 Ft
Online ár:
4 165 Ft
Eredeti ár: 4 900 Ft