Az emberi szavak olyanok, mint egy varázspálca, mert tele vannak mágiával és erővel.
Jézus a következőképp emelte ki a szavak erejét: "A szavaid által szabadulsz meg, és a szavaid által ítélkeznek rólad", és "élet és halál a nyelv hatalmától függ."
Az embernek tehát lehetősége van arra, hogy megváltoztasson egy szerencsétlen helyzetet, ha a szavak varázserejét használja.
Ez a kis könyvsegítséget nyújt ahhoz, hogy szavaink mágiájával megtanuljuk irányítani, megváltoztatni konfliktusainkat, negatív szokásainkat és ezáltal találjuk meg Önmagunkban az erőt, a boldogságot és a hitet.
Válassza ki azt a megerősítést, amelyik a legjobban megfelel Önnek és győzedelmeskedjen ezzel abban a helyzetben, amellyel konfrontálódott.
Ezek az Ön varázsszavai, mert Ön szavaiban rejlenek isten tetterői.
"Nem tér vissza hozzám anélkül, hogy kifejtette volna a hatását, hanem hat arra, ami miatt küldtem."
"De mondtam: Avagy nem hallottátok-e? Sőt inkább az egész földre hatottak a hangok és a lakóföld véghatáráig az ő beszédek."
(Pál levele a Rómabeliekhez: 10.18)
E könyv fejezetei eredetileg mind különálló tanulmányok, „Hogyan jutunk a magasabb világok megismeréséhez?” összefoglaló címen láttak napvilágot. Most itt könyv alakban jelennek meg. Munkám azzal a...
Online ár:
2 465 Ft
Eredeti ár: 2 900 Ft
Online ár:
1 785 Ft
Eredeti ár: 2 100 Ft
Online ár:
3 188 Ft
Eredeti ár: 3 750 Ft
5
az 5-ből
2 értékelés alapján