A költő hagyatékából, mint kifogyhatatlan kincsesbányából, igen sok ismeretlen vers került napfényre. Ezen versek döntő többségét Erdélyi József unokája, dr. Sigmond Péter kutatta fel, nagyapja kéziratait rendszerezve. Korábban a szerző leányától, Erdélyi Honortól is kaptam közöletlen verseket, figyelmet érdemlő versvariációkat.
A szerkesztés során forrásul használtam Erdélyi József Aranyszóló című kötettervét, amely 1944-ben Budapesten, a Stádium Kiadónál eljutott a szedésig és a szerzői korrektúráig, de a front közeledtével már nem jelenhetett meg. Az egyetlen példányban létező, 320 oldal terjedelmű kefelevonatot a szerző fiatal látogatójára, Péter Imrére bízta, ő őrizte meg ezt a ritkaságot az utókor számára. További, majdnem ismeretlen forrásként említem Erdélyi József Kész vagyok című 30 oldalas füzetét, a költő kötetben meg nem jelent verseinek házi kiadását, mely néhány példányban, igénytelen kivitelben 1992-ben, Budapesten készült. Tekintettel a bőség zavarára, a tudományos gyűjtemények közül ezúttal egyedül az MTA KIK Kézirattárában kutattam. Az ugyanitt fellelhető újságkivágások is figyelemre méltóak a költő teljes versszakaszokat sem kímélő húzásai és javításai miatt. (Medvigy Endre)
Generációk nőttek és nőnek fel Pilinszky János versein és prózáján. Életművének kiadását a Pilinszky János összes versei kötettel kezdi meg a Magvető Kiadó.
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján