ELŐSZÓ
1977-ben mint nem kívánatos személyt, távozásra szólított fel a Kádár-rezsim. 1990-ben jöhettem haza először szüleim meglátogatására. A "Sztrájk a pokolban!" című könyvem kiadása már 1984-ben elkészült Amerikában, Berta László clevelandi kiadó nyomdájában. Berta meghívott, hogy tartsak felolvasást elkészült könyvemből az amerikai magyarok részére, akik keveset tudnak az egykori Szovjetunióban velem együtt elítélt magyar fiatalok szörnyű, küzdelmes életéről. Kérésnek nagy örömmel tettem eleget.
Az Egyesült Államokban kiadott könyvem majdnem minden példánya elfogyott. Amerikai utam alkalmával tizenkét felolvasást tartottam, melyeken fantasztikus élményeim voltak. Különösen akkor, mikor néhányan a szemembe mondták, hogy emberileg nem lehet igaz, amit írtam, mert ember nem bírhatta ki, nem élhette át azokat a szenvedéseket, melyekkel könyvem lapjain találkoztak. Ma már magam is kételkedem, hogy valóban igaz volt-e, amit ott átéltem. Barátaimmal, akik közül néhányan még ma is élnek, olykor felidézünk egy-egy régi eseményt, mely ma már legendának tűnik. Említése azonban bizonyíték arra, hogy valóban megtörtént!
FÜLSZÖVEG
Az 1928-ban született és 1977 óta külföldön élő Csikós György neve nem ismeretlen a hazai olvasók előtt. A Gulágon töltött nyolc és fél esztendejét felidéző kötetei 1989 óta Magyarországon is rendre megjelennek. A megrázó tanúvallomások szerzője újabban regényíróként is mind többet hallat magáról. E kötete, mely az 1849-ben vereséget szenvedett ország magára eszmélésének és felemelkedésének évtizedeiben játszódik, megtörtént eseményt dolgoz fel. A tiszadobi bárói család tagjainak fordulatokban gazdag, romantikus története az 1920-as évekig követi nyomon a "sólyom", az egykori huszárkapitány gyermekeinek sorsát.
A kor Jókai mellett legnépszerűbb írója, Mikszáth Kálmán (1847-1910) nem sokkal halála előtt, negyvenéves alkotói jubileumára rendezett ünnepségen azt mondta: "Én már körülbelül megírtam, ami énben...
Online ár:
842 Ft
Eredeti ár: 990 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft