Az 1945 után meginduló, elsősorban ipari jellegű újjáépítés a hazai gazdaság egyik legfontosabb energiahordozó-forrásává tette a szénbányászatot, amelynek az 1949-ben megváltozott piaci feltételek is nagyobb hangsúlyt adtak. Azonban sem az ország természeti adottságai, sem pedig a bányák technikai elmaradottsága nem tette lehetővé, hogy megteremtsék az ötéves terv által meghirdetett vas és acél országát. A kommunista hatalmi érdekeknek alárendelt gazdaságpolitika sikertelenségének magyarázata és kivizsgálása így politikai üggyé vált, ám Péter Gábor állambiztonsági gépezete sem volt mindenható. Az 1951 és 1954 között zajló úgynevezett bányamérnökper egyike volt a félresikerült ügyeknek. A dokumentumkötet elsősorban arra vállalkozott, hogy a „bányászakták” segítségével folyamatában mutassa be az Államvédelmi Hatóság, majd az 1953 közepén megalakult egységesített Belügyminisztérium nyomozati, vizsgálati módszereit. Azt, hogy hogyan válhattak olyan szakemberek a rablógazdálkodás jellegű bányászati tevékenységet meghirdető kommunista párt áldozataivá, akik a jó minőségű, más célokra is felhasználható szénvagyon oktalan elherdálásának megakadályozására törekedtek.
Egy kétnapos találkozón elhangzott beszélgetés írott változatát nyújtjuk át az olvasónak. A beszélgetőtársak köre véletlenszerűen alakult ki, az egykori gyerekek közül csak néhányan vállalkoztun...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 5 000 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
4 246 Ft
Eredeti ár: 4 995 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
Online ár:
3 596 Ft
Eredeti ár: 3 995 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján