Magyarország második világháborús szerepét sokszor nem a valóságnak megfelelően dokumentálták. Ma, a rendszerváltás után végre a megtorlás veszélye nélkül nyilvánosságra kerülhetnek azoknak az emlékei és őszinte vallomásai, akik ezeket az eseményeket és keserves éveket végigszenvedték. A szerző háborús beszámolókból összeállított történelmi krónikájához közel száz személlyel készített interjú szolgál megbízható és széles skálájú alapul Az itt lejegyzett emlékek nagyrészt – érthető okokból – szűk családi körön kívül soha nem hangzottak el. A személyes emlékeket, a válságos pillanatokban hozott döntések következményeit a szerző a háború tragédiájának szélesebb perspektívájába állítja be. A szóbeli vallomásokat mesterien rendezve egységbe a történelmi magyarázatokkal kötetében azoknak az ideológiai, gazdasági és etnikai tényezőknek a bonyolult kapcsolatrendszerét tárja fel, amely oly sok magyar ember életét kavarták fel, alakították át, tették esetleg örökre lehetetlenné. Az eredmény lebilincselő olvasmány, egyben tanúságtétel is egy kis nemzet ügye mellett, amely olyan külső erőkkel kényszerült szembeszállni, amelyekkel – eszközök híján – képtelen volt megküzdeni.
A második világháború a magyar társadalom jelentős részének tudatában ma is nagyrészt 1944-45-öt jelenti, a front átvonulását, a bombázásokat, az erőszakot, a deportálásokat, Budapest ostromát. Enn...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
4 750 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 5 000 Ft