E kötettel a magyar középkorkutatás egyik fontos, két évtizedes múltra visszatekintő vállalkozása a végéhez közeledik. Zsoldos Attila és Engel Pál korábbi, hasonló témájú munkájának (az első az 1000-1301, a második az 1301-1457 közötti időszakot öleli fel) folytatásaként egy négyfős munkacsoport vállalkozott arra, hogy az 1458-1526 közötti időszak világi archontológiáját elkészítse. A megnövekedett létszámot az indokolta, hogy a szerzőknek a korábbi időszakokhoz képest nagyobb forrásmennyiséggel kellett dolgozniuk: a bő ötszáz éves magyar középkorból az utolsó, alig több mint fél évszázadban keletkezett a fél évezred forrásainak majdnem fele. A befejezett és szerkesztett gyűjtés mennyisége indokolja, hogy több részletben jelennek meg az adatsorok. Ennélfogva a Magyarország világi archontológiája 1458-1526 című kiadvány noha egyetlen műként jött létre valójában három kötetként hagyja majd el a nyomdát.
Elsőként a Magyar Királyság legfőbb egyházi és világi tisztségviselőiről, a fontosabb katonai méltóságviselőkről és az archontológiai szempontból fontos méltóságsorokról tájékoztató kötetet forgathatják az érdeklődők. Terveink szerint az elkövetkező bő esztendőben további két kötet is az olvasók kezébe kerülhet.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Összegyűjtötte, sajtó alá rendezte, szerkesztette és az előszót írta Sas Péter. Részlet az Előszóból: A tematikus kötetben elsősorban arra törekedtünk, hogy a témához tartozó,ismeretlenségük miatt ...
Online ár:
4 582 Ft
Eredeti ár: 5 390 Ft
Online ár:
8 492 Ft
Eredeti ár: 9 990 Ft
Online ár:
6 792 Ft
Eredeti ár: 7 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján