Kötetünk a Csíki-medence középkori településtörténetének, régészeti emlékeinek áttekintésére vállalkozik. Pár évtizeddel ezelőtt Székelyföld e keleti szegletének 11-16. századi történetéről inkább csak sejtéseink, semmint valós ismereteink voltak. Arról, hogy mikor és hogyan építették a templomokat, mikor és hol alakultak az első falvak, mikor és kik adták a települések neveit, nem szólnak az írott adatok. Ezt az űrt, legalább részben, a régészeti leletek tölthették volna ki, de a magyar vonatkozású középkor régészeti kutatása Székelyföldön, érthető módon, hosszú ideig elhanyagolt téma volt. Az elmúlt két évtizedben meginduló régészeti kutatásoknak köszönhető, hogy ma már kézzelfogható adatok alapján rekonstruálhatjuk az Olt forrásvidéknek 10-16. századi településtörténetét. Jelen kötet első ízben gyűjti össze a Csíki-medence középkori történetére vonatkozó, az utóbbi két évtizedben felkutatott régészeti és írott adatokat, amelyek hitelesen vallanak az egykor itt élt emberek életéről. Betekintést nyerhetünk a régészet munka-módszereibe, a hétköznapokat meghatározó anyagi kultúra változásaiba, a csíki templomok izgalmas építéstörténetébe, az eltűnt csíki várak és udvarházak, illetve a helynevek titkaiba és a Csíki-medence természeti környezetének alakulásába.
A kötet a régészeti feltárási jog hazai történetét és hatályos szabályozását mutatja be, a kincstalálástól a régészeti feltárások jogáig.
Online ár:
2 470 Ft
Eredeti ár: 2 600 Ft
Online ár:
3 150 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
Online ár:
5 310 Ft
Eredeti ár: 5 900 Ft
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
5 525 Ft
Eredeti ár: 6 500 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján