A 84-es kijárat – antológia 17 nyelven
„A ‘84-es kijárat volt az első lapkezdeményezés a Mozgó Világ 1983-as betiltása után. Talán lett volna némi sansza a többi lap között. Az történhetett, hogy túlzottan korán kezdtük el szervezni, 1984-ben, ahogy a címéből kiderül, és mire elmondhatatlan, ma már számomra is rejtélyesnek tűnő szervezkedések meg tárgyalások után tényleg lehetett volna csinálni lapot, addigra belefáradtunk. Felőrlődött az energiánk. Néha sajnálom, mert ebből elég tűrhető dolog lehetett volna. Tényleg agyonüléseztük, minden héten összejöttünk, és különböző stratégiákat dolgoztunk ki annak érdekében, hogy a túróba lehetne a hatalmat meggyőzni arról, hogy megjelenhessen. (…) Mire a lapot engedélyezték volna, már nem volt rá szükség, hogy engedélyezzék. Nagyjából belefáradtunk, egy szép nap egymásra néztünk Németh Gáborral, Garaczival, Márton Lacival, és azt mondtuk, hogy akkor nem csináljuk tovább. Felfüggesztjük. Hat szám jelent meg, és némiképp a feledés homályába merült az egész. Ez picit szerintem méltánytalan.” (Kukorelly Endre) Ez a kötet magyar szerzők műveit tartalmazza 17 nyelven.
Ebben a válogatáskötetben Popper Péter legjobb előadásai közül gyűjtöttünk egy csokorba tízet, melyek megmutatják, milyen végtelenül színes egyéniség és bölcs, jó humorú tanító volt a nemrég elhuny...
Online ár:
3 638 Ft
Eredeti ár: 4 280 Ft
Online ár:
1 341 Ft
Eredeti ár: 1 490 Ft
Online ár:
2 295 Ft
Eredeti ár: 2 700 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
Online ár:
1 350 Ft
Eredeti ár: 1 499 Ft