A szégyen jelensége, más negatív érzelmekhez (például a bűntudathoz) hasonlóan a társadalom- és bölcsészettudományok mintegy három évtizede megfigyelhető úgynevezett „érzelmi fordulata” (emotional turn) következtében prominens kutatási tárggyá lépett elő, és ma már egyfajta „vezérérzelemként” (master emotion) jelenik meg a szakirodalomban. Akár az ótestamentumi teremtéstörténet jeleneteire, akár hétköznapi vagy történelmi példákra gondolunk – kínosnak érzett helyzetekben előforduló véletlen megszégyenülésre, szándékos megszégyenítésekre, a testi szükségletek szemérmes elrejtésének vagy akár társadalmi korlátozásának gesztusaira – a szégyenérzet leggyakoribb, ősi alapja a meztelen testiségnek való kiszolgáltatottság feltárulása, a kontingencia tudatosulása, az elrejteni szánt dolgok felfedése. Már ezen a ponton is látható a szégyen jelenségének összetettsége, ambivalenciájának néhány aspektusa: az elrejtés szándéka egyrészt paradox viszonyban áll az önkéntelen, uralhatatlan testi
reakciókkal. Másfelől kétségtelen az is, hogy bár univerzális, antropológiai jellemzőnek is tűnhet a szégyenérzés, maga a szégyen és a szégyentelenség közötti határ térben és időben, társadalmi kontextustól függően változó konstrukció. A fenti belátásokra épít a jelen kötet tizenegy tanulmánya, melyek külön-külön ugyan teológiai, filozófiai, politológiai, szociológiai, művészet- és irodalomtörténeti megközelítésből értelmezik a szégyen társadalmi funkcióit, de közös bennük, hogy minden esetben fenntartják a témából adódó interdiszciplináris párbeszédet.
Ez is elérhető kínálatunkban:
A liberalizmus válságban van. De mikor és miért vált szitokszóvá, némely esetben egyenesen az illiberalizmust állítva követendő példának a kormányzatok elé? A történelem vége és az utolsó ember cím...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
3 783 Ft
Eredeti ár: 4 450 Ft
Online ár:
3 995 Ft
Eredeti ár: 4 699 Ft
Online ár:
7 565 Ft
Eredeti ár: 8 900 Ft
Online ár:
2 380 Ft
Eredeti ár: 2 800 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján