A L'Harmattan Kiadó Határesetek sorozata főként festőként és grafikusként ismert Bornyik Sándor munkásságáról szólva bemutatja a művész pályájának egy eddig rejtettebb oldalát: a sokoldalú tervezőgrafikust, aki kipróbálta magát a tárgytervezés, a fényképezés, a rajzfilm és a színház területén is. A műfajok, sőt művészeti ágak közötti határátlépések, a hagyományos képzőművészeti problémák és eljárások kölcsönhatásai az új médiumokkal a 20. századi avantgárd mozgalmak és a nyomukban kibontakozó modern tárgy- és vizuális kultúra jellegzetes, máig ható vonásai közé tartoznak.
A művészet társadalomformáló szerepét valló Bortnyik munkássága ebben a szellemben bontakozott ki Kassák MA folyóiratának körében, majd a weimari Bauhaus vonzásában eltöltött időszak után Budapesten. A reklám- és könyvművészet megújításában nemcsak mint tervező vett részt, hanem Műhely nevű magániskolája révén is, mely a Bauhaus tervezési elveit vezette be a hazai gyakorlatba.
A Műhely a funkcionalizmus jegyében 1928 és 1933 között mintegy "brand"-dé vált, s ebben nagy szerepe volt a Bortnyik azonos elveket valló barátaiból, alkotótársaiból álló kapcsolati hálónak. A modernizmus felvirágzását megtörő történelmi-politikai változások új kihívások elé állították a művészt. Bortnyik állásfoglalásait vizsgálva a második világháború időszakában és a Rákosi-, majd a Kádár-korszakban felvetődő dilemmákban, fontos adalékokat találunk az aktuális hazai művészettörténeti kutatásokhoz.
A latin compositio kifejezés összetételt jelent. A képzőművészetben az alkotás szerkezetének, a formák, vonalak, színek általi elrendezését értjük rajta. Ebben a kötetben a képalkotás formai szempo...
Online ár:
2 971 Ft
Eredeti ár: 3 495 Ft
Online ár:
4 741 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Akciós ár:
1 610 Ft
Online ár: 2 070 Ft
Eredeti ár: 2 300 Ft
Online ár:
8 479 Ft
Eredeti ár: 9 975 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján