Négy évtizeddel ezelőtt indult el szakmai útján Bakay Kornél, László Gyula közvetlen tanítványa, aki az őskortól (Szeghalom) a legújabb korig (Kőszeg-Szálasi-bunker) számos történelmi emléket tárt fel, mégis a legtöbbet a magyar őstörténetért és a magyar középkorért tette. Könyvei és tanulmányai beleépültek a múlt iránt érdeklődők szellemi világába, alakították és alakítják gondolkodásunkat. De nemcsak az írott szöveg révén, könyvei útján szólt hozzánk, hanem közvetlenül, élőszóval is, számos előadása alkalmával. Akik tanítványaként hallgathatták előbb Budapesten, majd Miskolcon, alaposabb képet kaphattak kutatási eredményeiről, ám igazán nagylétszámú hallgatósága az előadássorozatain volt. Az elmúlt másfél évtized előadásaiból válogattuk ki jelen kötetünk tartalmát. Néhány esetben újra közöltük egyszer már valahol napvilágot látott szöveget is, vagy azért, mert ma már szinte elérhetetlenek ezek a kiadványok, vagy azért, mert különösen fontosnak tartottuk a benne foglaltakat.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Ebben a kötetben folytatódik a rábaközi tudók tanítása. Többek között szertartásszövegek, a Tor, a rábaközi tudók tanainak kis könyve, a mózsiások és tökösök hagyatéka található meg ebben a könyvbe...
Online ár:
2 890 Ft
Eredeti ár: 3 400 Ft
Online ár:
2 890 Ft
Eredeti ár: 3 400 Ft
Online ár:
2 660 Ft
Eredeti ár: 2 800 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján