Takács Mari illusztrációival
Az Örkény István Színházban Pogány Judit főszereplésével évek óta nagy sikerrel játszott gyerekelőadás, végre könyv alakban is megszületett. Bagossy László varázslatos, népmesei elemekből építkező, mégis nagyon mai meséje az utóbbi évek gyerekirodalmának egyik legszebb darabja – nem lehet, hogy ez csak látható-hallható, ez olvasható is kell, hogy legyen. A mesét az Ibby-díjas Takács Mari finom, érzékeny rajzai kísérik.
"Amikor a legnagyobb unokám három és fél évesen az Örkény Színházban megnézte A Sötétben Látó tündér című előadásunkat, lázrózsákkal az arcán jött ki a nézőtérről, megölelt, és csak ennyit mondott: nagyon szépet meséltél, nagymama. Boldog vagyok, hogy első mesélője lehettem ennek a csodálatos szövegnek, és örülök, hogy most mesekönyv formájában is eljuthat minden anyukához, apukához, nagymamához és nagypapához, akiknek szívből kívánom, hogy segítségével találják meg az otthoni, meghitt mesemondás varázslatos hangulatát." - vallja a fülszövegben Pogány Judit Kossuth-díjas színművész.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Színész
„A Sötétben látó tündér meséje talán nem ismeretlen a színházi közönség számára. Bagossy László csodás meséjével először az Örkény Színházban találkoztam. Pogány Judit előadásával elvarázsolt engem is a gyerekekkel együtt. Takács Mari rajzai most hazaviszik a családoknak a varázslatot.”
A Bookline Kids programban kizárólag szakértők által gondosan előválogatott, minőségi gyerekkönyveket fogsz találni.
Bővebben itt olvashatsz a programrólMegszülettem: enyém lettem! Enyém lett a saját testem. Vigyázok is magamra, mint gyémántra, aranyra! Az egészséges és biztonságos testkép kialakítását erősítő verset és mondókát a bölcsisek é...
Bevezető ár:
2 232 Ft
Eredeti ár: 2 790 Ft
Online ár:
1 012 Ft
Eredeti ár: 1 190 Ft
5
az 5-ből
6 értékelés alapján
Csodálatos, különleges, kedves kis mese.