Ha megkérünk egy külföldit, nevezzen meg néhány híres magyart, Bartók Béla, Karikó Katalin, Ligeti György, Neumann János, Petőfi Sándor, Puskás Ferenc és mások mellett hiába várunk (Vér)Bulcsú nevére, pedig a honfoglalás és a kalandozások korszakának messze legismertebb magyarja volt. A latin Nyugat, a görög Bizánc és az arab Ibéria megmaradt forrásai egyaránt foglalkoznak vele. Nem véletlenül: számos nagyszabású és sikeres hadjárat vezetője volt Nyugat- és Dél-Európában, miközben a jó kapcsolatok érdekében a kontinens délkeleti határát jelentő Bizáncban megkeresztelkedett. Halála, vagyis kivégzése az augsburgi bukás után nem pusztán a hadjáratok végét jelentette, hanem az új életforma, a megtelepedett, adott határok között működtetett ország létrehozásának kezdetét. Mindezekről és még számos izgalmas kérdésről, mint például a (Vér)Bulcsú név eredetéről, a kalandozások során vívott csatákról, a politikai manőverekről, egyszóval a 10. századi magyar és európai történelem egyik főszereplőjéről Bácsatyai Dániel, a korszak kutatója minden létező forrást összegyűjtött, megvizsgálta és összevetette őket, történészként, természetesen, végig ügyelve arra, hogy csak azt fogadja el tényként, ami a legtöbb forrásból bizonyítható. A végeredmény egy hiteles, érdekes és izgalmas olvasmány, a magyar történelem iránt érdeklődők számára igazi csemege.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Hogyan lesz a bácskai földesúr fiából a cigányok bárója, hogyan találja meg az apja által elrejtett mérhetetlen kincsen kívül a boldogságot is egy gyönyörű török lány oldalán? - ezt meséli el Jókai...
Online ár:
299 Ft
Online ár:
1 799 Ft
Akciós ár:
2 250 Ft
Online ár: 2 999 Ft
Online ár:
2 700 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján