Csaba királyfi népének, a székelyeknek történelmi hivatása volt a Magyar Királyság keleti határainak védelme. Jelen kötet a magyar hadtörténetírás eredményeinek felhasználásával, tudományos-ismeretterjesztő stílusban igyekszik első ízben bemutatni a magyar történelem kevéssé ismert fejezeteit. Megtudhatjuk, hogy a mai Székelyföldön élő székelymagyarok őseinek katonatársadalma hogyan szolgált az Árpádok és a vegyesházi királyok uralkodása alatt, majd azt, hogy milyen szerepet játszottak az önálló erdélyi fejedelemség hadseregében. A XVIII–XIX. század a székelyek számára is vészterhes, „vérzivataros” időszak volt, küzdöttek a Rákóczi-szabadságharcban, Mária Terézia uralkodása alatt az 1764-es siculicidium idején reájuk erőszakolták a határőri intézményt, ott voltak a napóleoni háborúkban, és hősiesen helytálltak a „szűzmáriás” magyar zászló alatt 1848–1849-ben. A Nagy Háború idején „királyért és hazáért” patakokban ontották vérüket a székely katonák, az egységeikből szerveződött Székely Hadosztály volt az egyetlen seregtest, mely – hátában a vörösökkel – lelassította az Erdélybe betörő román hadsereget. A kötetet a székelység utolsó nagy erőpróbája, az 1944-es székelyföldi honvédő harcok tárgyalása zárja, amikor az őrt álló harcedzett székely apák és siheder fiak együtt próbálták feltartóztatni a vörös áradatot és a románokat a Keleti-Kárpátokban.
Apor Péter 1971-ben született Miskolcon. 1990. júniusban érettségizett a miskolci Herman Ottó Gimnáziumban. Tanulmányait 1990 és 1997 között végezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem és m...
Online ár:
2 850 Ft
Eredeti ár: 3 000 Ft
Online ár:
3 740 Ft
Eredeti ár: 4 400 Ft
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
3 325 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
Online ár:
1 701 Ft
Eredeti ár: 1 790 Ft