A TINTA Könyvkiadó kétnyelvű köteteinek második darabja a krimiirodalom szerelmeseinek kedvez, ugyanis az egyik legnépszerűbb fiktív nyomozó, Sherlock Holmes két kalandját adja közre angolul és magyarul. Hogy a szövegek összehasonlítását elősegítse, a két novella oldalpáronként egymás mellett szerepel, megkönnyítve a párhuzamos olvasást. A két remek történetet végigkövetve így kényelmesen és szórakozva fejlesztheti angoltudását minden nyelvtanuló.
Az első novella, A reigate-i urak 1893-ban jelent meg először, és a szerző, Arthur Conan Doyle tizenkettedikként tartotta számon kedvenc Sherlock Holmes-történetei között. Az elbeszélésben Holmes és Watson doktor vidékre utaznak, hogy a nyomozó kipihenhesse egy komoly, nemzetközi ügy fáradalmait. Pihenés helyett azonban a helyi rendőrségnek segítenek föltárni egy rejtélyes betörés és egy gyilkosság hátterét, eközben pedig még Sherlock Holmes élete is veszélybe kerül. A második történet, Az Apátság major szintén egy szövevényes gyilkossági ügy felderítését meséli el, amelynek felgöngyölítése igencsak igénybe veszi Sherlock Holmes következtetési képességeit, és próbára teszi erkölcsi érzékét.
Bízunk benne, hogy kötetünket haszonnal forgatják majd az angol nyelv magasabb szintű megismerését és használatát célul kitűző nyelvtanulók.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Óvakodj a szavaktól, gyilkos erővel bírnak! Angela Wood, az ügyes zsebtolvaj csak meg akart leckéztetni egy udvariatlan alakot. Észrevétlenül elemelte a férfi táskáját, de amikor átkutatta, mindöss...
Online ár:
3 817 Ft
Eredeti ár: 4 490 Ft
1
az 5-ből
1 értékelés alapján
A könyv jelenleg is megrendelhető kategória, holott nem tudták teljesíteni a megrendelésemet. Be is tehetem a kosárba és akár fizethetném is pillanatnyilag, holott a megrendelésemet nem tudták teljesíteni. Nem logikus, hogy nem kaptam meg, de mégis megrendelhetem és kifizethetem.